vasárnap

Az evolúció bizonyítéka


Az evolúció bizonyítéka! /Vagy mégsem?/


Amint repül a bögre, repül a sas is, hiszen nincs kétféle repülés,
mint ahogy minden változás ugyanazt az evolúciót bizonyítja!?”


Az evolúciós bizonyítás szövege:




Állítás:



„Teszteld, hiányzik-e az izom a karodból
Te is a „különleges” 10-15%-hoz tartozol?
Az evolúció lényege, hogy az idők során környezeti hatásokhoz alkalmazkodik a test. Olyan anatómiai jellemzők tűnnek el, amikre már nincs szükség, és olyanok jelennek meg, amik viszont éppen jól jönnek a mindennapi életben.
A rengeteg változás egyike, hogy az alkar egyik izma – mely latinul a palmaris longus névre hallgat – feleslegessé vált, hiszen a fára mászásban játszott régen kulcsszerepet. Mára az emberek 10-15%-ánál teljesen eltűnt az egyik (vagy akár mindkét) karon.
Így végezheted el a tesztet, hogy neked megvan-e:
  1. Fektesd az alkarodat tenyérrel fölfelé egy vízszintes, sík felületre – például egy asztalra!
  2. Nyomd össze a hüvelykujjbegyedet a kisujjadéval!
  3. Ha látsz egy inat, ami megfeszül a csuklóvéna alatt, akkor van palmaris longus-od.
Fontos tudni, hogy az izom megléte nem tesz erősebbé – bár elképzelhető, hogy egy picit ügyesebben tudsz vele fára mászni."

Megjegyzés:

A darwini evolúciónak van egy alapvető definíciója, mégpedig ez:

Darwin alapelve lényegében azt mondja, hogy olyan egyedek népességében lehet evolúció, amelyekre az jellemző, hogy sokszorozódnak, ezen közben bizonyos sajátságaik öröklődnek, de ez az öröklődés nem pontos, időnként hibák következnek be, és hogyha az öröklődő tulajdonságok befolyásolják azt, hogy az illető egyed milyen sikerrel éli túl a különböző dolgokat és milyen termékeny, akkor az ilyen egyedek populációjában természetes szelekción keresztüli evolúció megy végbe. Pont. Kész. Ez az amiben holt biztosak vagyunk.” /Szathmáry Eörs evolúcióbiológus, egyetemi tanár/

kép  Ha csak ezt jelentené az evolúció, semmi kifogás nem lenne ellene, de a fenti cikkben felhozott bizonyítéknak semmi köze ahhoz, amit egyébként értenek alatta, vagyis a teremtés ellentétét, a fajok kifejlődés általi biológiai eredetét. Ugyanis a „fára mászás” /fán élés/ képessége, meg a környezeti hatásokhoz való rugalmas alkalmazkodás két külön kategória. A „fára mászás” az nem egy sima variálódás, hanem törzsfejlődés: olyan élőlények másztak /állítólag/ a fára, amelyek eredetileg nem ott éltek, amikből végül /állítólag/ olyan földön élő élőlények lettek amik valamikor a fákon éltek. Ez egy darwini fajátalakulás akarna lenni, egy olyan /makro/evolúció, amelyet olyan /mikro/evolúció bizonyítana, hogy állítólag elsorvadt egy izom. 

Csakhogy egy izom akkor is elsorvadhat, ha eredetileg teremtés által jött létre az izom gazdája, vagyis egy anatómiai elsorvadás abszolút nem bizonyíték a teremtéssel szembeni evolúcióra! Akkor meg minek azt emlegetni, hogy ez a folyamat bizonyíték az evolúcióra? Ennek az „evolúciónak” semmi köze a világhírnévre szert tett darwini evolúcióhoz /eredetelmélethez/, ez esetben kb. annyi bizonyítási értéke van, mint azt állítani pl. valaki begipszelteti a karját 1 évre, alatta elsorvadnak az izmok. Ha ezt a folyamatot akarta vele kifejezni, nyert, mivel egy jó nagy közhelyet megerősített. Érdemes volt papírra vetni, mondjuk általános iskolai alsó tagozatosoknál fel is lehet használni szemléltetésre. kép

De hogy maga az izomzat hogyan jött létre, nem csak ez az egy, hanem a teljes anatómiai izomzat, sőt, az izomzatot hordozó élőlény, továbbá hogyan került a fára, ha eredetileg a földön élt, meg oda hogyan került, meg hogyan tornázta fel magát az őssejt alulról ilyen magaslatokra, ahhoz ennek az »evolúciós bizonyítéknak« semmi de semmi köze!

kép  Az, hogy alkalmazkodik a test, azt sem válaszolja meg, hogy ez a képessége honnan van neki, csak leakasztja a falról, mint viharlámpát vihar idején. Az anatómiai jellemzők /változás, nem átalakulás szintű/ előjövetele meg az eltűnése pontosan az a kategória, mint a Darwin-pintyek csőrének változásai a száraz és csapadékos évszakok függvényében, a méret megváltozott, oda és vissza. /Egyébként meg a pintyhistória mögött nem is Darwin van, de ez egy másik történet./

Ami meg Szathmáry Eörs nyilatkozatát érinti, a hibás öröklődés az nem pozitív változás, abból hogyan építkezik felfelé az evolúció? A sikeres túlélés, a termékenység meg a természetes szelekció viszont a csőrvariációk határán belül van /és mindaz, ami ehhez a változékonysághoz tartozik/, de ez megint nem a fajok kialakulására történő válasz, nem véletlenül nem is említi. Az hogy valaki holt biztos abban, hogy hideg időjárás esetén a helyben járásnak van bizonyos jobbra-balra, előre-hátra történő kilengése, még nem magyarázat, különösen nem bizonyíték arra, hogy a hideg motivációs tényezőt jelentene pl. a 100 méteres síkfutás sikeres kivitelezésére. /Szathmáry Eörs eszmefuttatásának pedig arra, hogy ez a holtbiztos evolúciós tematika bizonyítaná az egész élővilág évmilliós kifejlődését, egymásból való átalakulását./

Az evolúció emlegetése ezekben az esetekben kb. annyit tesz, mint pingponglabdák mozgási röppályájának tágas /de nem végtelen/ határait tárgyalni, miközben medicinlabdákra gondolni. Az átlagemberbe belesulykolták, hogyha az evolúció szót hallja, a fajoknak egymásból való leszármazását értse alatta, és minden evolúciót /mikroevolúciós variálódást/ tárgyaló eset, annak bizonyítása, automatikusan a leszármazás bizonyítását is jelentené egyben. kép

kép  Ez kb. ugyanolyan nevetséges, mint bögre repülését az asztalról a földre egy szinten emlegetni a sas repülésével. [Egyébként meg tényleg azt mondja: kémiai evolúció+biológiai evolúció = az élettelen bögre sassá vált és most repül! De hogy hogyan nőtt szárnya a bögrének, az egy külön történet, ezt most nem tárgyaljuk.]

Nézzünk egy másik bizonyítási manővert ugyanebből a fajtából:

Állítás:

„4 BIZONYÍTÉK AZ EVOLÚCIÓRA, AMIT KÖNNYEN MEGTALÁLHATSZ A SAJÁT TESTEDEN

Persze ez nem meglepő, tényleg létezik az evolúció, csak éppen vannak rá roppant érdekes bizonyítékok is.

Február 12-én volt Darwin születésének évfordulója – 1809. február 12-én született – és mi lehetne remekebb apropója annak, hogy az evolúcióról beszélgessünk, mint a róla való megemlékezés. Testünk minden egyes pontja annak bizonyítéka, hogy az evolúció valóban létezik, de vannak egészen konkrét, nagyon izgalmas részletek is. Íme pár közülük:

A hiányzó izom
Ha tenyérrel felfelé lehelyezzük a  kezünket egy asztalra, majd összeérintjük a hüvelykujjunkat a kisujjunkkal, két dolog történhet. Az egyik, hogy az alkarunkon kiugrik egy hosszúkás kis ín – a másik, hogy nem. Ha igen, gratulálunk, ez az ín tartozik a palmaris longus nevű izomhoz, mely azért jött létre, hogy segítse a csukló hajlását. Mára már funkcióját veszítette és láthatóan az ősi időkből maradt fenn.”

Megjegyzés:

Már megint kezdi a csökevényesedés tárgyalását, de ha Darwin a fajok eredetében az evolúció alatt a csökevényesedést értette volna, az az élővilág leépülését jelentené, nem felfelé fejlődését! Ezek szerint a leépülés meg a felépülés ugyanaz az evolúció, csak egyszer húzni kell, máskor meg tolni. Csak akkor ciki, ha véletlenül összekeveri a rudat meg a kötelet, amazt húzza, emezt meg tolja. Még jó, hogy a cikkíró nem keveri össze ezt az evolúciót azzal a másikkal, mivelhogy nincs is kétféle evolúció, csak egy!

Nem beszélve róla, hogy ha a fára mászás érdekében jött létre, abban játszott kulcsszerepet, akkor az egy tervezésnek az eredménye, a természet tudta, hogy fára fog mászni a földönfutó élőlény, és létrehozta neki, hogy ki tudja vitelezni a fára mászást. Mivel ez az izom kivételesen nem a hajlítóizmokat leszorító szalag /retinaculum flexorum/ szorításában fut át a csuklónál, hanem azon kívül, majd a tenyéri bőnyében /aponeurosis palmaris/ ízesül /Wikipédia/, ez különösen tervezésre utal, amihez intelligencia kell. Csak nem gondolja valaki, hogy a természet ki-be dugdosta a leszorító szalag alatt és fölött az izmot, mire eltalálta a helyes megoldást?

Azonkívül miért pont a fára mászásra jött volna spontán létre, hiszen funkciója szerint hajlítja a csuklót /palmarflexio/, valamint az aponeurosis palmaris meghúzásával a tárgyak biztos megtagadását segíti /Wikipédia/. Elég szegényes fantáziára vallana, ha csak a fára mászás lett volna a célfunkció, mintha a faágakon kívül mást nem is lehetne megragadni vele. kép

Na és a kőbalta, arra nem gondolt az evolúció, hogy azt is meg kell ragadnia valamivel az ősembernek, ha már azt is betervezte, hogy létrehozza. Ha meg nem tervezte be, akkor mit keres ez az izom egyáltalán az ember alkarján? Ha véletlenül hozta létre, mint az összes többit, akkor milyen módon történt ez?

Állt az élőlény a fa alatt, és várta, hogy létrejöjjön ez az izma, hogy felmászhasson a fára? Ha meg már azelőtt létrejött, minek, amikor még a földön éltek. Ha vaktában jött létre, akkor az ember miért tervezi meg a létrát, ha fára akar mászni, és a fogót, ha fogni akar vele valamit. Ja, hogy csak a tervezéshez kell ész, de ugyanaz létrejön tervezés nélkül is, mivel az evolúció az ész nélküliség tudománya?

kép  Kb. most ragadtuk meg a tudomány lényegét, hogy az evolúció a tudomány kőbaltája, mindent kipattintott a semmiből, és még most is pattogtat. De az is lehet, hogy a tudomány a pinpong labdát pattogtatja, miközben a medicinlabdák dübörgését hallatja. Érdekes, én speciál nem hallok semmit, de mindegy. Bizonyára hiányzik az apreauricular sinus nevű vakjárat a fülemen, ami evolúciós örökség /vagy ökörség/, egy hal kopoltyújának evolúciós maradványa. Viszont van palmaris longus izmom, és így meg tudom vele ragadni a tudomány lényegét! Nézd meg, neked van-e, és ha nincsen, sürgősen pótoljad.

Állítás:

"Az állunk
Lehet, hogy meglepő, de mi vagyunk az egyetlen emberszabásúak, akiknek van igazi álla. Hiába vagyunk rokonok a csimpánzokkal, nekik nincs ilyen kis csontos púp az alsó állkapcsuk középső részén. Több elmélet is létezik az állra: az egyik szerint a beszédünk kialakulásával jött létre, a másik szerint a rágást segíti. Akárhogy is, nekünk van, nekik nincs = evolúció!"

Megjegyzés:

Hogy van egy csontos púp az alsó állkapcsunk közepén, nos ha az evolúció hozta volna létre, először is mi volt az oka, milyen szelekciós nyomás hatására jött létre? Netán a beszéd alakította ki? Honnan tudja a szelekciós nyomás, hogy különbség van az artikulálatlan rikoltozás között, meg aközött, hogy azt mondjuk: - Jó napot kívánok! Ezek szerint a szelekciós nyomás érti az emberi beszédet, kérdés milyen nyelven tud? Magyarul, latinul vagy angolul, stb.? Ha meg nem érti, csak a hang kiadása a lényeg, akkor talán az elefántnak kellene a legnagyobb állának lennie, mert ha az egyszer nekilódul, átkürtöli az őserdőt az biztos! Mégis nekünk púpos az állkapcsunk. kép

Egyébként meg attól, hogy púpja van az ember állkapcsának, miért bizonyítaná a klasszikus törzsfejlődést, amihez semmi köze! Ilyen alapon ha valakinek horpadt az álla, az azt bizonyítaná, hogy az illető nem ember, hanem állat, mert nem hord púpot az állán?

kép  A szelekciós nyomás mondjuk a tevénél okozhatott dupla púpozást, csak kérdés, hogy hogyan élt túl az állat a sivatagban, amikor még nem volt púpja? /Lehet hogy akkor még nem is volt sivatag./ Ha meg púp nélkül is túlélt, minek neki a púp? Ráadásul kettő?! De még izgalmasabb kérdés, hogyan élt túl, amíg alakulgatott neki a dudor, úgy apránként?

Ugyanígy volt az ember is, amíg csak alakulgatott neki a púpja az állán, addig félember volt és félállat. De mikor már eleget rágott, kinőtt a púpja. Szegény majmok meg csak rágnak egész nap, még sincs púpjuk, ami segíthetne nekik a rágásban. Náluk ezek szerint nem működik a szelekciós nyomás. És még mondja valaki, hogy nem vagyunk szerencsések.

Állítás:

"A szőr
Újra a csimpánzokat használjuk az illusztrálásra, mint közeli rokonainkat: az egyik szembeszökő különbség, hogy hozzájuk képest relatíve szőrtelenek vagyunk. A vezető elmélet szerint ez azért volt kedvező, mert így a testünk gyorsabban le tudott hűlni, könnyebben tudtunk vadászni és rohangálni a nagy hőségben is – ami együtt járt azzal, hogy felegyenesedtünk."

Megjegyzés:

Ha a szőrtelenségből ennyi minden következik, honnan tudta a természetes szelekció, hogy ennyi haszonnal jár a szőrtelenség? Ha ennyi haszonnal jár, az állatoknak ezt a hasznot miért nem porciózta ki, csak nekünk? Egy utólagos kitalálása valaminek hogyan lehet előrevivő szelekciós tényező? És az állatok nem hőségben rohangálnak és szőrösen?! És ha ez szelekciós nyomást jelent a felegyenesedéshez, akkor miért nem egyenesedett föl az összes hőségben rohangáló állat? És mi köze van a melegnek az anatómiai csontozat, izomzat, egyensúlyérzék stb. átrendeződéséhez? És mi van, ha a kutya kopaszodik meg, az embernek meg lógó nyelve alakul ki, és lihegéssel hűti magát?! Igaz, hogy a kopasz kutya is liheg, ha melege van, de csak az embernek kiváltsága kopaszsággal hűtenie magát. kép

Nem hiába, az ember egy kiváltságos lény, hiszen ugyanaz a szelekciós környezet faragott embert az állatból, amely az állatot meghagyta állatnak. Ez egy jó magyarázat, olyan tudományos kinézetű. Hasonlít arra, mint amikor a víz a halak felét visszatartotta a vízben, a másik felét meg kizavarta a partra. Az evolúció már csak ilyen. Nem tervez, csak barkácsol.

kép  Hogy nekünk mennyi minden hasznos dolgot barkácsolt össze?! Köszönjük szépen, hogy áttekinthetjük, hogy az évmilliók alatt mennyi mindent tett értünk, mire felfejlesztett minket tudatos lénnyé, akik élvezni tudjuk az életet, és minden olyan hasznos dolgot meg tudunk tervezni, amit az evolúció tervezés nélkül. És ezt tudománynak nevezhetjük! Az evolúció tudományának, ami a véletlen. A véletlen-isten, akit imádhatunk. Elvégre ez az intelligens isten, a Biblia Istene meg a repülő spagettiszörny! Tényleg, milyen fantasztikus, hogy ilyen intelligens magaslatokra jutottunk! Az evolúció csodákra képes. Csak a Biblia csodái mesék, de ezek mind igaziak!

Állítás: 

"A magasságban
Ezt nem mindenki tapasztalja meg, de aki volt már nagyon magas hegyen, az észrevehette, hogy gyakran nehéz levegőt venni, s a szervezetünk reagál a csökkent oxigén mennyiségére. Van, akinek meg sem kottyan, például a serpáknak, akik Tibet magas területein élnek már 30 ezer éve és a szervezetük alkalmazkodott a körülményekhez." kép

Megjegyzés:

kép  Milyen jó, hogy a serpák szervezete alkalmazkodott a hegyi magaslatokhoz, ez bizonyítja, hogy állatból fejlődött ki az ember. Ez aztán igen messzire menő következtetés. Hogy egy élőlény szervezete képes alkalmazkodni a természeti körülményekhez. Pl. az ausztrál őslakosoknak nagy orrlikaik vannak, ez is az állatvilágból való leszármazást bizonyítja /nem a hőséghez való alkalmazkodást/. Meg hogy minél többet gyakorolja az ember a távolugrást, annál nagyobbat ugrik. Mindez bizonyítja a fajok eredetét, ahogy Darwin leírta. A pintyek csőrmérete alkalmazkodott az évszakok változásaihoz, ez bizonyítja, hogy a madarak a hüllőkből fejlődtek ki. Hiszen nincsen kétféle evolúció, csak egyféle.

Mondjuk az, hogy a szorgalmas ember jobban bírja a fizikai munkát, mint a lusta, ez pont olyan, mint a serpák szervezetének alkalmazkodása. Bizonyítja az evolúciót, amiből csak egyféle van, tehát hogy az ember az állatvilágból fejlődött ki, mivelhogy a lusta ember kevésbé strapabíró.

Az evolúció szentírásában van, hogy amely élőlény ki van téve bizonyos természeti körülményeknek, az ahhoz alkalmazkodik. Ha tehát sokat vagy a napon, és lebarnulsz, ez bizonyítja, hogy az állatvilágból fejlődtél ki evolúció útján. Mert ez bizonyítja az evolúciót. /Vagy azt, hogy sokat voltál a napon, és kezdenek rajtad kijönni a napszúrási tünetek!/ Persze az is lehet, hogy az alkalmazkodóképesség gyakorlásának semmi köze az alkalmazkodóképesség kifejlődéséhez. Mert ha nincs alkalmazkodóképességed, nem tudod gyakorolni, hogy kifejlődjön, ha meg van, akkor annak gyakorlása nem annak kifejlődését generálja, hanem csak annak megerősödését, vagy éppen a gyengülését.

Ha a serpák állandóan ágyban feküdtek volna, akkor a tüdőkapacitásuk sorvadásnak indult volna, mint ahogy az az izom is elsorvadt, amely a fára mászást biztosította /volna/ valamikor. Tehát ha valami elsorvad, az is bizonyítja az evolúciót, és ha megerősödik az is bizonyítja az evolúciót. Akár honnan nézzük, a tudományban minden az evolúciót bizonyítja. /A biológiában semminek nincs értelme, ha nem az evolúció fényében nézzük.” Theodosius Dobzhansky/

Ha leépülés van, akkor azért, ha felfelé épülés van, akkor azért. Pont úgy, mint a lakótelepen a lift működése. Ha lefelé megy, akkor azért bizonyítja a lift önmagától való létrejöttét, ha felfelé, akkor azért. A lift föl-le mozgása, mint az élőlény alkalmazkodása. Az alkalmazkodás képessége a létrejövetelt is megindokolja.

Hogyan is fogalmaz a cikk az elején: „Testünk minden egyes pontja annak bizonyítéka, hogy az evolúció valóban létezik”. Csak az nem világos, hogy valaminek a létezése hogyan bizonyítja annak kifejlődését? Hogy következik egyik a másikból? Az emésztő szervek gerjedelméből hogyan következik az emésztő szervek kifejlődése? kép

De miután jól elszórakoztunk az evolúciós dajkamese ide-oda történő ringatózásában, zárjuk rövidre a témát: Egy izom fokozott vagy lanyhult működésének ahhoz semmi köze, hogy az izomzat eredetileg honnan van, ugyanis nincsen izom teljes izomhálózat nélkül, nincsen csonthálózat nélkül, nincsen ínhálózat nélkül, nincsen szalaghálózat nélkül és nincsen ideghálózat nélkül, ami az egészet koordinálja. De mivel tudatos izomműködés is van, és tudat nélküli /pl. vázizomzat/, ahol pedig nincsen tudat, van genetikai vezérlés. Semmi nincsen önmagában, tehát egy rész nem ad választ az egész eredetére.

kép  Olyan evolúció pedig még nem született, amely rögtön létrehozta volna a globális összefüggő egészet. Ha majd a gyeplő kitartó rángatása létrehozza a lovat /a ló mozgásának variálása/, akkor az valóban bizonyítani fogja az evolúciót, de egyenlőre még csak a ló noszogatására telik, ami egy tipikus változékonysága a poroszkálásnak ügetésnek, vágtatásnak és száguldásnak. A ló eleve adva van, és az evolúció által lóvá tett társadalom is adva van. Miként repül a sas, repül a bögre is, ugyanaz az evolúció! Gyí te, gyí, mindegy hogy előre vagy hátra, szeretlek Magyarország!






 





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése